Az Óvodáról | JMK Óvoda
history

Történetünk

BEMUTATKOZÁS


1978 májusában az újpesti városrekonstrukciónak köszönhetően az itt megépülő lakótelep lakásaiba beköltöző fiatal szülők gyermekei is korszerű óvodát kaptak, amely kezdetben a Nyár u. 6. szám alatti Napköziotthonos Óvoda nevet viselte.
Az eredetileg nyolc csoportra tervezett óvoda kevésnek bizonyult, nagy létszámú csoportokkal működött a kezdetekben. Sokan emlékeznek arra, hogy a napi munkát az Óvodai Nevelés Programja szerint, országosan előírt, ismeretcentrikus nevelés jellemezte, kötelező foglalkozási formában, kevés lehetőséget adva a gyermekek egyéni fejlesztésére.
1981-ben Berey Máriát (Riát) nevezte ki az IV. Kerületi Tanács óvodánk élére. Ő a nagy létszámmal működő óvoda eredményes működését a nevelőtestület összekovácsolásában, annak együttműködésében látta. Egymást megismerő módszertani munkaközösségeket, munkaidőn kívüli programokat szervezett a túlnyomóan fiatal, pályakezdő óvónők számára.
1985-ben Berey Mária egy új óvoda élére került, dr. Pintér Attiláné, (Kati) lett az óvoda új vezetője. 1994-ben szakmai berkekben már javában folyt az Óvodai Nevelési Program átdolgozása, gyermekközpontúbbá tétele.  Kati vezetővé válása óta azon dolgozott, hogy a "gyermekközpontúság" ne csak közhely legyen, hanem a napi munka minden pillanatában megvalósuljon. 
Az óvoda sajátos arculatának megteremtését két tényező sikeres egybejátszása támogatta. Nevelőközösségünket innovatív gondolkodás, a folyamatos tanulásra való hajlandóság, a belső késztetésből fakadó szakmai igényesség jellemezte a kezdetektől fogva. Másrészt kiemelkedő szerepet játszott az 1989-ben elnyert minisztériumi pályázat, mely "A tanulási zavarok óvodai prevenciójának kidolgozása az ének-zenei nevelés, és a gondozás területén" témakört érintette. Így kerültünk kapcsolatba Dr. Balogh Katalin egyetemi docens fejlődéslélektani kutatóval, aki akkoriban az Aradi óvodában végezte kutatásait az óvodai nevelés többi területén. 1989-ben Dr. Balogh Katalin és Dr. Pereszlényi Éva (a JMK Óvodai Program szerzői) felkérésére kapcsolódott be testületünk a Játék-Mozgás-Kommunikáció óvodai program gyakorlati kipróbálásába, mely 1995-ben zárult. Innovatív munkánkat szaktanárokkal, szaktanácsadókkal - többek között Pintér Évával - való rendszeres konzultáció segítette. A kísérlet számos hozadéka közül meghatározó volt a program indítása előtt az óvónőink egy éven át tartó módszertani, önismereti, kommunikációs felkészítése, a közös értékrend meghatározása, vállalása, a hagyományok óvodaszintű megteremtése. Így alakult ki óvodánk sajátos arculata, pedagógiai programja, az egymást - gyermeket, felnőttet egyaránt - elfogadó és tisztelő kulturált beszéd, viselkedés, étkezés, a gyermek egyéni fejlődését segítő pedagógusi attitűd.
Óvodánkat a fiatal felnőttkorba lépve 2000-től Pintér Éva támogatta és vezette, s az ő keze alatt teljesedett ki az a szakmai munka, amelyet elődje elindított. Töretlen lelkesedéssel hitt a környezet esztétikumának kiemelkedő szerepében és nevelő erejében, így évről-évre szemmel látható volt a környezet, a szülők és az óvodások számára is a megújulás. E folyamatnak kiemelkedő mérföldköve a 2009-ben történt, a TÁMOP- pályázat keretein belül lezajlott teljes körű óvoda- és udvarfelújítás. 
A fejünk felett lévő épület biztonságot nyújt mindannyiónknak, a gyermekeknek önfeledt és kiegyensúlyozott óvodáséveket, a felnőttek számára munkahelyet, a családoknak gondoskodást. Azonban nem feledkezhetünk meg a falakon belül folyó szakmai munkáról, volt és jelenlegi kollégáink nyitottságáról sem.
A külső megszépüléssel együtt járt a belső tartalmi megújulás is. Hétköznapjainkat mindig is átszőtte, így ma is átszövi a családokkal való együttműködés és együttnevelés igénye. A neveléstudomány különböző területeinek új eredményei azonban az óvodapedagógusoknak is új feladatokat adtak. A meglévő pedagógiai értékeink mellett ebben az időszakban kezdtük el alkalmazni gyakorlatunkban a kompetenciaalapú óvodai programot, mely lehetőséget ad az óvodapedagógusok számára a gyermekek képességeinek minél szélesebb körű kibontakoztatására, az ebben a programban rejlő élmények szerzésére és megélésére, és a játékban való tanulásra.
Az idő szava, az oktatásirányítás változásai nem kerültek el bennünket. Míg az óvodások a kor kihívásainak megfelelően a homokozótól kezdve az interaktív asztalig számtalan játékot és tevékenységet megismerhetnek, addig kollégáimmal együtt a pedagógus életpálya szakaszaihoz kapcsolódó mérföldköveket teljesítettük és teljesítjük. Munkánk előfeltétele, hogy az állandó értékek mentén is a legújabb pedagógiai trendekhez kell tudnunk alkalmazkodni. 
Az ember társas lény, kapcsolatok, társak kísérik útján. Bennünket is kísérnek társak, akik támogatnak abban, hogy rövid és hosszabb távon sikeresek és eredményesek lehessünk. Így köszönjük a fenntartó önkormányzat és a gazdasági intézmény – bennünket - valamennyi törekvésünkben támogató attitűdjét, a pedagógiai szakszolgálat szakmai támogatását, az újpesti bölcsődékkel való harmonikus kapcsolatot. Az alapítványi támogatásoknak köszönhetjük, hogy óvodásaink még több élményt gyűjthetnek a kirándulások, kulturális programok és játékeszközök révén.
Egy személyes gondolattal szeretném zárni ezt a visszatekintést. Öt éve, augusztusban lettem az óvoda vezetője. 20 éve vagyok a nevelőtestület tagja, ez alatt a hosszú időszak alatt is megtapasztaltam, hogy vezető elődeim nyomdokaiba lépni nagy kihívás. Ez a feladat csak akkor teljesíthető sikeresen, ha olyan kollégák állnak mellettem, mint akik most is fáradoznak a program napi szintű megvalósításáért. Akikkel fél szavakból is megértjük egymást, akikkel mindig tudjuk mire is vagyunk képesek együtt. 
Rácz Ágnes
intézményvezető

program

Programunk